A sámáni jelgyógyászat városi legendájával, mihez kezdjünk a mai világban?

Az itt közölt információk, tájékoztatási célokat szolgálnak, nem helyettesíthetik a kötelező, szükséges vagy elvárt orvosi diagnózis és orvosi konzultációk szükségességét és lehetőségét, bármilyen érintett vagy nem érintett egészségügyi témában.
Szemléletét illetően ez egy összefoglaló történeti áttekintés, a régi városi legendák olyan kérdéskörét illetően, ahol a gyógyítás két pillére az orvoslás és a táplálás-támogatás körül mozgott.

 

Táplálék gyomor számára

 

Kedvesem, mire véljem
Jeleket testeden?
Édesem, míg gyengélkedem
Stresszelt szervemet
Energia rendszerem
Táplálja szüntelen.

(…tovább…)

 

Mielőtt a jellel növelt gyógyászatot vizsgálnánk,
körüljárjuk magát a gyógyászat rövid történetét laikus szemmel,
hogy a jel ehhez mit ad hozzá.

A legendák szerint a régi kérdőasztrológus-orvos számára,
a gyógyászat, az életerő és a betegség

Volt a régi korok nagy kérdése.
A legenda szerint, amikor régen egy orvos kérdőasztrológus is volt, a horoszkópból arra volt kíváncsi, hogy a betegséget az életerő magától vagy vajon kis segítséggel – várhatóan – le tudja-e győzni. Illetve hogy az eljárás amit használ, hogyan és milyen módon lesz hatással az életerőre.
A növények és szerek mennyire segítik az életerőt az erősödésben.

 

Táplálék vese számára

A gyógyászat két fő arca,

Fedezhető fel, ha a régi idők gyógyászati történelmét olvasgatjuk. Ehhez két – szinte már – művészetnek felfogható megközelítést is találhatunk.
A betegség erejének megtörése, megszüntetése, illetve az életerő hatékonyság növelésének képessége.

  1. Betegségfolymatok maximális megszüntetésének művészete – az orvoslás-gyógyítás:

Ami többnyire gyógyszer és hozzá egy orvos. Továbbá a diagnosztika, ami leírja és körülírja számukra, hogy mivel állnak szemben, így ez az orvoslás sajátja. Joggal jegyzi meg, ha helyette más csinálja.
Ez az épp zajló betegség folyamtok ismeretével, megszüntetésével, elrontásával szándékozik a nehéz helyzetet megoldani. Reménykedve abban, ha ez sikeres, akkor a maradék életerő a többit részletet már elintézi és a helyére teszi a mindennapokat újra.
Látható, hogy ehhez nem lesz elég a kézrátétel.
Itt lesz körorvos, SZTK, sebészet, anatómia, kémia, fizika, matek, farmakológia, röntgen, érhálózat merre fut, betegség folyamat diagnosztia, haemodinamikai paraméterek, kell egy csomó gyógyszer is amihez érteni kell, stb. és ezek esélyeinek latolgatása.
Itt jelenik meg a gyógyszer, aminek speciális hatása van a testben zajló betegség folyamatra.
Ez mind orvosi téma. Tudás- eszköz- és beruházásigényes, amihez orvoslás fog kelleni. Ezt nem lehet otthon párnák közt kitalálni, miközben zajlik. Ezért is volt hasznos, ha az orvos kissé polihisztor volt szakmálya mellett, mert akkor minden kéznél volt rögtön.

  1. Az életerő maximális növelésének a művészete – a támogatás és táplálás:

Ez többnyire étel, ellátás, pihenés és önismeret témája. Kiegészítője és támogatója az orvoslásnak, és a diagnosztika sem ide tartozik
Ez az épp zajló betegség folyamat megszüntetését, a helyreálló, erősödő életerőre bízta. Ezt igyekeztek olyan mértékben menedzselni és irányítani, erejét olyan mértékben növelni, azt hétköznapi eszközökkel táplálni, hogy az maga elég legyen már az egészség megőrzéséhez. 
Támogatás, táplálkozás, törődés. Otthoni házi feladatok egyike, aminek mennie kéne orvos nélkül is.
Régi gyógyítás – ezzel kompenzálva az orvoslás repertoárt – művészetre emelte ezt a témát, mivel kevésbé volt meg a tudás- és eszközkészlete a megszüntetős verzióra.

 

A támogatás és a bőr mint energia-kapu kapcsolata

A bőr és a meridiánok, testünknek egy speciális régiója. Régi korok szellemi öröksége az a tudás, hogy a bőrön, közel a külső részhez a belső szervek energia hálózatai futnak.
Az ezen található pontokat a belső mélyen lévő szervek egyfajta „energia befogadó szerveinek” is felfogták. Úgy tartották, hogy ezek energia támogatása, eljut a belső szervhez.
Erre az energia támogatásra érzékeny a szerv.
Ha így és innen szemlélnénk, akkor láthatjuk, hogy az ebből kialakult akupunktúra és akupresszúra is már régen menedzseli hasonlóképpen a maga szintjén az ide jutó energiamozgásokat hosszú idő óta.

 

A sámáni jelhasználat
– mint ősi információs gyógyászat –
ezt az energia tápláló és támogató funkciót tudta régen kiaknázni
és nem betegség megszüntetés lehetőségét.

Eric Körblert érdekelte ennek a várható vagy lehetséges működési mechanizmusa. Látott régi jeleket régi testeken, amire rá tudott szakmailag nézni, majd utána járni.

Nem volt orvos, hanem inkább az energiát illetően szakmája szerint – elektro és antenna műszerész volt. És szakmájából adott magyarázatot arra, hogy a sámánok régen hogy használhatták a testeken lévő jeleket, az energia pontokon, a belső szervek támogatására.

Munkásságát orvoslás felé elkanyarintva, sok támadás érte orvosi oldalról, hogy beleavatkozik a munkájukba. Pedig nem értett a betegség elrontáshoz, megszüntetéshez és nem is akart, így vitatkozni sem tudott érdemben velük a kérdéseiken.
Őt az energiával való támogatás és az információs kommunikációjának művészete érdekelte.
Amúgy is ezzel foglalkozott, ehhez értett.

 

Eric Köbler igyekezett egy olyan megoldást találni

  • Ami nem sérti a testi bőr rétegeit.
  • Nem juttat be anyagot, nem hoz létre belső fertőzéses folyamatot.
  • A szerv-energiára való éhezettségének a mérték megállapításának fokozatait jól el tudja különíteni.
  • Egy idő után magától eltűnik.
  • Minden családba civilizációtól és szocializációtól függetlenül megvalósítható legyen.
  • Használata legyen közel a napi általános élet céljainak szolgálatához és ne minősüljön orvosi vagy gyógyítói tevékenységnek, ezeket ne is zavarja
  • Működjék sivatagban, erdőben, civilizációtól távol eső helyeken is.
  • A szervezet összes fontos napi általános belsőszerv-működésének a százalékos arányáról információt legyen képes szolgáltatni.
  • Krízishelyeztben elsősegélye is lehessen a hagyományos orvosi ellátásnak amíg az épp nem áll rendelkezésre. 

Gyerekeknél is látunk ma hasonlót, mikor magukra ábrákat rajzolgatnak.

Csak ezeknek a jeleknek más a céljuk, alkalmazásuk. Ezek a jelek néhány napig maradnak fenn, amíg feladatukat elvégzik, aztán lekopnak. A bőr ledobja őket. Kis szünet után aztán ellenőrizni kell, hogy szükségesek-e még és milyen erősségben. Ha igen, újra felkerülnek. Majd azok lassan megint lekopnak. És közben a kérdéses szervet a városi legenda szerint, erősítik és támogatják. És e szóbeszéd szerint ehhez nem kellett betegnek sem lennie.

Mikor a szerv már vissza tud térni a normál működési medrébe, akkor ezen át szintén tudja jelezni – információképpen – hogy köszöni nem tart már igényt ilyen jellegű támogatásra, és újra jó lesz a megszokott belső ellátása.

Tudott volna valami elektronikus megoldást is adni rá, tudása meg volt hozzá. De olyanban gondolkodott ami egyszerű, működik erdőben, sivatagban, távol civilizációtól, és családi berkekben önállóan is használható.

 

Energiából mint támogatásból mennyi kell,
hol és mennyi ideig kell kérdésekre

A választ nem tudjuk, hogy a sámánok hogyan gondolták. A mit hova kell rajzolni, tenni, enni, inni, hangokkal hogy kell bánni. Lehet látták vagy lehet máshogy csinálták. Sok minden elveszett erről. De jeleik ott is meridián hálózatok felett vannak.

Traumák, stressz esetén, a szerv igény tart, a napi működésénél több energiára. Ezzel párhuzamosan a stressze mértékének függvényében, nem lesz képes normál útján növelni ennek mértékét. Tehát jut hozzá de több kellene neki abból. A „sávszélessége” amin kapja viszont szűkül. Így többletenergiára való kiéhezettsége duplán jelent problémát a számára, nehéz helyzete mellett.

Eric Körbler – szakmája szerint látva és átgondolva – kidolgozott egy nekünk moderneknek is jól használható és érthető megoldást, a sámánok eltűnése óta, a szervek bőrön át való energia-támogatására, a test és bőr megsérülésének lehetősége nélkül, akkorra amikor azok ennek szükségét érzik. 

Nem zárjuk ki, hogy a szellemekkel való kommunikáció vagy más eljárás is hozhat olyan infókat mint ez, vagy jobbakat. De amíg ez nem sikerül, addig ez az ő antenna-stratégiája ideiglenesen meg fog felelni a célnak.

Ezekre tehát Körbler válasza:

A testre tett jelek : az antennák felrajzolása

volt. Nem csinált többet, mint energetikailag egy rövid – 8 tételes – választékot készített. Még csak nem is főzött és kevert, hanem energetikailag ezzel a menza típusú támogatással dolgozott.

Minden szervnek ugyan az a menü vagy repertoár szolgál, választékul. Ezek energetikailag az életerő táplálását-irányítását segítik.


A sámánörökség rajzaiban használt jelek
e modern verziója, a kétirányú antennák használata

Egyik irányban a szervek kifele jelzik, hogy milyen támogatásra tartanak igényt szorult helyzetükben – információs oldal.
Másik irányban befelé befogadják ezt a típusú erősítést – mint támogatást.

Megoldásként 8 verzió szerepel, amit a vonalak – mint antennák – száma jelöl.

A legenda szerint, nem avatkozik be, orvosi folyamatokba ha valaki orvosi kezelés alatt is áll eközben.
Ekkor a szervek az antennákon át, ennek megfelelően és ehhez igazodva jelezni képesek állapotukat és másfajta támogatás igényüket is. Avagy épp, hogy nincs szükségük másra az orvoson kívül. 

Az általa antennáknak emlitett jeleken át, a szervek meg is tudnak szólalni és
el tudják mondani, hogy mire van szükségük.

 

Kérded: Sámánod régen mit csinált?
Mondják rá: Diagnosztizált?
Nem mondanám. Más úton járt:
Táplálta, míg éhezett,
Vagy stresszben szenvedett,
A lelket, szervet, szellemet.
És kereste ha elveszett.

 

Gyógyszert így nem tudnak felvenni, és az orvosi diagnosztikába sincs beleszólásuk.

Tudják közölni, ha már nagyon szükségük van valamire, ami erősítené őket, és azt is, hogy ha már nagyon elegük van valamiből, ami károsítja őket.
Továbbá, van lehetőségük elmondani, hogy a normális ételek és minden amit hagyományosan szájon át kap a test, az nekik is jó lesz-e.

Magát a jelgyógyászati eljárást a régi városi legendák nem írják le veszélyes beavatkozásnak.
Minden esetre, amikor valaki ilyesmire adná a fejét, hogy
e célból jeleket tenne a test kiemelt pontjaira, javasolt volt hogy konzultáljon orvosával, ha kezelés alatt áll egy hasonló célból, mint amire a jelet szánná.

Akkor is, ha nem lehet előre biztosnak lenni abban, hogy normálisnak fogja-e tartani azért orvosa, hogy rajzolgat magára. Az orvosok többsége vélhetően nem elutasító ezzel kapcsolatban, sőt sokan tisztelőik e régi sámáni hagyománynak még ha nem is gyakorolják.

A városi legendák szerint, tehát:

Mindezeknek
a bioenergetikai-informálódás és -támogatás a lényege,
az orvoslás-gyógyítás témáiba való beavatkozás nélkül 

Akkor kell-e félnünk ha tetoválva van a testünk?

Ez is egy örök klasszikus kérdés a témában.
Én úgy gondolom, ez olyan eset mint amikor macska fut a susnyásban, és mikor átér rajta semmi baja sincs.
A tetoválások rajzai képileg sokkal komplikáltabbak és összetettebbek mint egy rajzolt jel. És az energia – a macska – a bokrok között úgy is megtalálja azt az utat, amin közlekedni képes.

Mi a helyzet a táplálék kiegészítő termékekkel, mesterséges ételekkel, színezékekkel és egyebekkel?

 

Nagy reneszánszukat élik ma és sok jó és hasznos is van közöttük. Jelgyógyászat, mivel a táplálás-energia oldalról közelít, így ebből a szempontból is a modern kori jól használhatósága a mindennapokban, hogy ezek pillanatnyi hasznosságát képes jelezni, mind adagolás tekintetében mind szükségesség tekintetében függetlenül attól, mit állít róla és mit ír rá a gyártója vagy forgalmazója, és anélkül hogy a termék bevételre kerülne.
Legendája szerint közte és a fogyasztója közötti közvetlen pozitív-negatív energetikai kölcsönhatás lehetőségét képes vizsgálni, még a termék bevétele előtt.
Ehhez szintén a fent már ismert  módon, a szervezet lehetséges erre adott reakcióját jeleníti meg vizuálisan látható formában a termékre, élelmiszerre, amiből már kikövetkeztethető ennek lehetséges hasznossága.

Köbleri és információs gyógyászatról ITT olvashatók további részletek.